Feed on
Bejegyzések
Hozzászólások

'Híreink' Kategória archívuma

A változás éve…

Hét évesek lettünk!
Ez egy házasságban a válás alapja. Nálunk, színházi embereknél, az újrakezdő folytatás és megújulás sarokszáma. Új produkcióval ünnepeljük születésnapunkat és várjuk a végleges “kőszínházba” való átköltözésünket, amely tavasszal lesz. Kérünk mindenkit, hogy munkánkat továbbra is kísérjék figyelemmel!-facebook, youtube, és egyéb médiák.
Szöveg: Nemes-Balkay

Teljes szöveg »

A mozgás öröme…

Tegnap látogatást tettünk a SINOSZ-a siketek és nagyothallók Benczúr utcai színháztermében. Nagy élmény volt végignézni a színjátszó csoport próbáját. Ők, állapotuk miatt, elsősorban a mozgásra és a ritmikus látványra helyezik a hangsúlyt. Mi, akik főként a verbalitásból építkezünk, elhatároztuk, hogy létrehozunk egy közös koprodukciós előadást.
Szöveg: Nemes-Balkay

Teljes szöveg »

Benne leszünk a tévében!

A Királyi Televízió, vagyis az M1 szép riportfilmet forgatott társulatunk életéről.   Hamarosan megnézheted az M1 - Esély című műsorában.
Szöveg : Balkay

Teljes szöveg »

Új év, új darabok

Boldog Új Évet!
Új darabokkal készülünk színházi évadunk második felében. Februárban a Téli álom zenés gálaműsor, márciusban a Balkay-Gabryel féle Ki tiltja meg, áprilisban pedig a Valami új közeleg… című produkciók kerülnek bemutatásra. Januárban részt veszünk a Magyar Pszichiátriai Társaság debreceni vándorgyűlésén. Néhányan közülünk ismét indulnak az RTL klub Csillagszületik show műsorban. Húsvétkor újabb börtönlátogatás az […]

Teljes szöveg »

Piri

Mehetsz bármerre és bárhova,
Közelre   és    távolra,
Az igaz barátság elkísér,
Ami minden másnál többet ér!
Nemes Péter, társulatunk sajtótitkárának találó verssorával búcsúzunk Piritől, színházunk tagjától. Ő volt az, aki a Szeretethimnusz tolmácsolásával színesítette és mélyítette utolsó bemutatónkat, a Hulló falevél című műsort. Távozása váratlanul ért minket, színházi nyelven szólva ez “abgang” volt Tőle.
Pirikénk, velünk vagy az előadásokon és […]

Teljes szöveg »

Meghívó egy figyelemre méltó rendezvényre..Mi is ott leszünk!


Teljes szöveg »

Summer Blúz

Elkészült az új Tárt Kapu DVD! Értékes új zenés - irodalmi összeállítás Gabryel rendezésében. Megtekinthető a honlapunk “Tártkapu DVD-k és klipek” menüjében.
Szöveg:Balkay

Teljes szöveg »

A hetedik évad elé…

A Művészetterápiás Világkonferencián bemutatott augusztus végi előadásunkkal társulatunk megkezdte hetedik színházi évadját. Sok új szereplés vár ránk.Szeptember 12.-én felvesszük új videóklippünket, majd készülünk a KMO - beli bemutatónkra. Ellátogatunk az IMEI - be és résztveszünk egy utca -  színházi, valamint a Kaleidoszkóp Versfesztiválon is. A 2011. évet szokásos, látványos karácsonyi műsorunkkal zárjuk. 2012 -ben pedig […]

Teljes szöveg »

Álom a házról

Ha minden igaz, 2012. január 1.-től megvalósul a régen dédelgetett álmunk. Átköltözünk a Dobó Katica utcai új kispesti székhelyünkre. Az épület már áll, megtekinthető és csak arra vár, hogy megvalósuló álmainkkal betöltsük a most még üres helyiségeket. Addig is egy kis fényképes ízelítő a jövőben majd sokat szereplő bejáratról.
Kép - szöveg: Nemes - Balkay

Teljes szöveg »

MGP-Emlék…

Amikor társulatunk igen nehéz helyzetben volt-hiszen a Lipótmező felszámolásával létünk is bizonytalanná vált-megnézte egyik előadásunkat Molnár Gaál Péter, a legendás MGP és felnőttként kezelve minket pompás kritikát írt rólunk. Ő volt egyike Azoknak, akik a bajban segítettek. A kritika nyomán figyelt fől ránk a színházi szakma és kaptunk meghívást a profik közé, a pécsi POSZT-ra. […]

Teljes szöveg »

Következő »